2015. április 28., kedd

Vanessa halott


(a képet ne nézzétek, még nem az igazi, kísérletezem épp a dizájnhoz illő formákkal.)


új fandom a Gotham fandom
(*avagy hogyan lett a semmi-közöm-a-DC-hez-köszi hozzáállásomból egy, a karaktereknek, a rendezésnek és az eredettörténeteknek némán tapsoló érzelmi roncs.)

hommage tizenkét villanásban annak a kötésnek, fájdalomnak és múltnak, ami Alfred Pennyworth és Reginald Pain Payne között feszül.

köszönet és egyben helló yami <3

2014. december 13., szombat

liquid


Uppszmegcsúszottakezem. Good Omens énnemistudommieznánáná.

[háttérinfó: bár benne vagyok  DOYTL balfék boldogtalanságában és a közelgő BBC markáns hangfekvéseiben de ez még valamikor sokkal korábbra datál (csak elfelejtettem feltenni és most találtam meg, avagy az ember vizsgaidőszakban lelkesen súrolja a desktopot is), és a kánon hangulatához kapcsolódik. Volt az a randevú a Ritzben.]

Csupa sűrítetten túlballadázott homály, most akciósan, igék nélkül.


2014. augusztus 13., szerda

díjat kaptam, maww -maww

HARDCANDY nagyon édes volt és megdobott eggyel.
Szeretettel és teniszütővel küldöm vissza. 
(közben meg aktívan úgy csinálok, mintha lenne friss az oldalon. heh.)
((közben#2 SebStan nem hajlandó az oldal szabványméretéhez alkalmazkodni; vagy sokkal kisebb lesz a képe, vagy háromszor akkora legyen-e inkább háromszor ekkora hm)


2014. június 24., kedd

önmatt



Berobbant a nyáridő meg az élet, úgyhogy gyorsgépeléssel igyekeztem minél hamarabb befejezni egy kihívást; nevezetesen Raistlin meta-ajánlatát a Days Of Future Past egyik cherik jelenetére (tudjátok amikor a repülőn vannak és nagyon agresszívan ~old friends~) és bár valami nagyon furcsa stílusba csúsztak a fiúk, de pofátlanul szerettem velük írni, és most így ajánlanám az elkészült ficet is.

Figyelmeztetések:

. első sztori, bizonytalan sztori
. műfajilag nehezen határolom be, flangst talán, közben pedig hurt,
néha erősen comfort, meg egy kis rezignált angst;de nem vidám

szóval a képnek ne higgyetek
erősen korhatáros /NC17/18+/


2014. május 23., péntek

time and truth and hearts


Domestic (nem, nem fluff, bocsi) hurtcomfort a Captain America: The Winter Soldier után arról, hogy Bucky hogyan tud, ha vissza tud egyáltalán, illeszkedni az emberi életbe.

"Hihetetlen gyorsasággal találja magát az ágyhoz szegezve. Bucky fölötte térdel, kommandósszorítás. Dobban benne a vér, felveti a fejét és a vállait végigroppantva a végigvezeti az ősi erőt – ölj!- keze megemelkedik és madármód lecsap. Ujjai alatt ott dobol a másik nyaka."


Itt a zene ami a cím, és kicsit a hangulat is:

2014. május 9., péntek

odahaza



Újabb párperces Destiel songfic
/pszt, de most csak a szöveg, a dal hangulatát nem követi a fic, és szerintem nem is jó együtt/
Alternatív, 8. évad után játszódó emlékvillanások, tökre semmi új, ellenben lazán kapcsolódik Raistlin shellshock-jához ami pofátlanul gyönyörű.

A zenében minden jog Yonderboi-t illeti, 

a részletek fordítása saját, a ferdítés: igen, az is.


2014. április 27., vasárnap

teérted




Hannigram drabble
Will szemszögéből

Szóval most már félreérthetetlen kánon, hogy ezek ketten. És letagadhatatlan valóság, hogy ez nem lehet teljes, nem lehet tartós, hogy igazából léteznie sem szabadna, és lesz, amikor nem is fog.
Will akkor ott találja magát önmaga kiforgatott kételyeiben. 
Mi a jó döntés. 
Van-e jó döntés. 

(feelztenger és feldobott ötlet, köszönöm Raistlin.♡.)

2014. április 18., péntek

call me when you're sober


Rock’n’roll bitchez’ lelkesen kellene tanulnom, de már megint visszahúzott valami a Supnathoz.

Raistlin feldobott egy kihívást ragnaroked listájából, én pedig egy Supernatural AU-t választottam.
(igazából ez választott engem mert Deanék nem hajlandóak békén hagyni.)
challenge: called the wrong number while drunk

A műfaj ismét és szokásosan vidám: hurt/comfort
A munkazene pedig ő volt: 

(ezek szentimentális kis rohadékok, komolyan mondom, plot twistet akartam a végére, de csökönyösen azt mondták, hogy márpedig elmegyek a jófenébe, ők igenis boldogok lesznek.)



2014. március 30., vasárnap

vérálom


NAGYON KÍSÉRLETI
nagyon egyszeri
nagyon kérlek, hogy ne ezzel kezdd az olvasást, ha most tévedsz ide.
:>


műfaj: (rém)álom-impresszió,
a logikai össze-nem-férhetőség és a töredezettség ennek köszönhető
Dean és Castiel, és az érzések, Dean álmába szűrve. 
zenéje: itt

személyes off: bocsánat a kimaradásokért, irógörcs is van meg tanulásrohamok is meg mindenség.*sóhaj*

2014. február 12., szerda

aftermath




újabb: szakaszos impresszió | töredék
újra: Supernatural S09
ami van: feelz all over da place
ami nincs: képesség a végigvezetett mondatokra/eseménysorokra
[nagyon sokszor ismétlődik a nevük.igazából a fic 90% a nevük.Cas és Dean és Cas és Dean. és Cas. és Dean.]


2014. február 2., vasárnap

sorminta


Felindulásból elkövetett impressziófic a Supernatural S09E06 része miatt. Okán. Helyett.
a dolgoknak nem úgy kellene történniük ahogy történnek.

figyelem: spoiler a fentebb említett évadra nézve.


2014. január 27., hétfő

életsávok


Supernatural.
Destiel AU.
Raistlinnel és Yamival közös hármas kihívás, melynek tükrében mindegyikünk egy művész&múzsa viszonyt mutat be Dean és Castiel főszereplésével.

Raistlin csodálatos története reset: blackout címen itt található
Yami csodálatos története pedig Pose, itt.
(és nagyon jók. tényleg. pofátlanul nagyon.)

"Délután négy van, csúcsforgalom. Nyikorogva fékező szerelvények csúsznak a bemondó hangján. Egy férfi az aluljáró bejáratánál egy szélvédett kiszögellésben, kezében gitár.
Hangol. Iszik egy korty vizet, majd lábát a falnak veti, és megpendíti az A-t."

fontos: elég sok dalszöveget tartalmaz, amit a végén meghallgatható linkkel jelölök. A pontosság érdekében meghagytam az eredeti angolt, de ha többeteket zavar, szívesen lefordítom őket.


2014. január 18., szombat

powder | angelene





Névtelen*-em felvetette, hogy tervezek-e folytatást a powder-hez, és bár nem terveztem, de ennek nem lehetett ellenállni. Tehát megszületett, és angst lett a gyermek, óvatosan vele. 

Közben pedig jött és győzött egy zene, ami felbonthatatlanul beleépült (olyannyira, hogy címadóvá is vált.)


*ki vagy te éji vándor

2013. december 29., vasárnap

powder


Good Omens párperces. 
Figyelmeztetés: flangst.
(Avagy találjuk ki együtt, miért indulnak a legnagyobb boldogságból, és miért jön közbe mindig valami, majd amikor megvan, szüntessük is meg, mert ez nem állapot. Ha összefogunk, sikerülhet. *lelkes induló* )


2013. november 15., péntek

...and downs


Csonka 'ups and downs' mottó, avagy címmeditáció alapján csupa boldogság megint,
kis
bitter/angst, és némi Good Omens.
zenéje: 

2013. november 3., vasárnap

mo|u|rning rituals



Tárámrám, újabb OTP7.
Azt hittétek, elfelejtettem? Muhah, hogy nem.
Fogadjátok tehát sok szeretettel, és bocsánat a hosszú kimaradás miatt, nincs mentségem, csak a tökéletes és permanens nihil és az üres word dokumentumok minden egyes alkalommal, amikor írni próbáltam.
Na de ennek remélem, vége.

páros: sweet Hannigram
kihívás: reggeli rituálék
zene: 

"Can I come over, I need to rest / Lay down for a while
Disconnect the night was so long / The day even longer
Lay down for a while recollect"




2013. október 12., szombat

láncolatok


Szóval a jól eltervelt, ajánlóba kitett írások helyett álljon itt valami teljesen más.
Figyelmeztetés, és pirosan villogó címke, hogy angst, Good Omens módra, fogadjátok sok szeretettel és óvatos körültekintéssel.
Zene is jár hozzá, természetesen. 


Van egy headcanonom, a fene tudja honnan jött (zavaróan keverednek ugyanis az angyal-démon könyv | film |sorzatélmények), miszerint egy angyal számára pusztító hatású egy démon vére, és fordítva.

Kísérleti írás egyébként, mert van benne párbeszéd.
Igen, egymással. Igen, beszélgetnek. Igen, a szereplők.
Na jó, kiabálnak.


This will never end' / Cause I want more
More, give me more / Give me more.

2013. szeptember 24., kedd

ineffable domestic


Fluff, fanfárok, és cukorkahegyek á la Good Omens. (és csúnyán izgulok az új stílus miatt) 
a fogyasztási javaslat pedig: pizsamában, tetszőleges langymeleg bögre itallal.
(lehetőség szerint azért ne whiskey-vel)
(bár ti tudjátok.)

2013. szeptember 6., péntek

2013. augusztus 26., hétfő

szembe zárva


yami kérésére hatalmas csúszással ugyan, de csak megszületett egy rádöbbent!Will

Fogadd sok szeretettel a megértő türelmedért. :xwarning: a szokásosnál és töredezettebb, illetve több benne a dőlten szedett, mert szupernagyon jelentőségtelejes.

(zene: )

(megjegyzés a zenéhez: izlandi nyelven a címe annyit tesz: intés, óvatosság, körültekintés.
ezt hallgattam közben, a fordításra csak utána kerestem rá, de mintha egyenesen ide teremtették volna.)


2013. augusztus 3., szombat

holding hands


OTP7-02

kihívás: holding hands (mint kreatívan, a cím)
páros: Hannigram (mondjuk)
zene: ♪ 

2013. június 30., vasárnap

önarc(kép)


Hannibal
Dr. Lecter impressziók

Ez a fandom szépen módszeresen tűz a villájára.
(kezdeti írás, tessék vele (orvosi)kesztyűs kezekkel bánni.^^)


2013. május 21., kedd

rózsafüzér

Doctor Who
"Rose Tyler: What did you say your name was? 
The Doctor: I told you; The Doctor."